1. Rész. - Scooter Braun

Meghoztam az 1. részt. Nincs sok hozzáfűzni valóm csak annyi, hogy ha tetszik, akkor komizzatok vagy nyomjatok egy vélemény gombot.
Ha előbb szeretnétek megtudni, van-e új rész, akkor iratkozzatok fel rendszeres olvasónak.
Hálás lennék nektek.
Jó olvasást és szórakozást.
Puszi.


Chloe szemszöge:

- Jó reggelt Mrs. Anderson. Hivatott? - léptem be az Árvaház igazgatójához.
- Jó reggelt Miss Johns, igen, már vártam. Kérem, foglaljon helyet. - mutatott az előtte lévő székre.
Illedelmesen helyet foglaltam és vártam hogy elkezdje a mondandóját.
- Nos, az a helyzet, hogy van egy pár, akiknek, sajnálatos módon nem lehet gyermekük és amikor megemlítették hogy lányt akarnak, rögtön magára gondoltam Miss Johns.
- Igazán Anderson igazgatónő? Ez nagyszerű.
- Szóval akkor benne lenne? - vette le a szemüvegét és az asztalra tette.
- Egy feltétellel. - emeltem fel mutatóujjamat.
- És, mi lenne az? - könyökölt az asztalra és az ujjait összefonta.
- Ha előtte találkozhatok velük.
- Természetesen ez megoldható. Mondjuk ma délután?
- Nekem megfelel.
- Rendben, akkor most menjen reggelizni és délután 3-kor találkozunk. Itt fogjuk várni.
- Köszönöm. - álltam fel és beljebb toltam a széket. - Akkor délután jövök. Viszlát.
Intettem egyet és már el is hagytam az irodát.

Az irányt az ebédlő fele vettem, ahol a barátnőm Gabriella már várt. Beléptem és rögtön a sarokban lévő asztalra néztem. Ott ült egy magában és a gabonapelyhét turkálta egy kanállal.
Oda sétáltam és leültem mellé, közben átkaroltam a vállát.
- Szia Gabriella, mizu?
- Semmi. - mondta szomorúan.
- Mi a baj?- néztem rá ijedten.
- Háát, holnap elmegyek. Van egy nő akinek nem rég halt meg a férje és hát, én megyek őt boldogítani.
- Jaj, szívem. Az az igazság, hogy én is elmegyek. - hajtottam le a fejem.
- Mi? Hova?
- Hát azt még nem tudom. Annyit tudok, hogy egy párhoz megyek akiknek nem lehet gyerekük.
- Akkor mindkettőnknek fenekestől fel fordul az élete.
- Igen, de majd beszélünk. Ott a telefon és az internet.
- Rendben, igazad van. Te nem eszel?
- Nem, nem vagyok éhes.
- Akkor menjünk fel a szobánkba.
- Jó, menjünk.
Felálltunk mind a ketten és az utat egyenesen a 4. emeleten lévő 156-os szobába vettük.
Mivel itt nincs lift, kénytelenek vagyunk lépcsőzni.
Jaj, még be sem mutatkoztam. A nevem Chloe Johns. 17 éves vagyok és árva.
Amikor megszülettem, anyukám belehalt a szülésbe. Az apám meg lelépett, mert nem akart egyedül felnevelni. Az igazgatónő legalábbis ezt mondta.
Elhihetitek hogy semmi kedvem elmenni, de muszáj lesz. Tudom, hogy egy sokkal jobb élet vár majd rám. És, persze Gabriella-ra is.
Remélem minden rendben lesz vele.

Vissza jelenbe.

- Gabriella, mikor mész?
- Ma délután már el visznek.
- Ohh, engem nem tudom mikor visznek el. De, ma jönnek és meglátogatnak.
- Sok sikert. - mosolygott rám barátném.
- Remélem hogy valami normális családhoz kerülök. Állítólag a nőnek nem lehet gyereke.
- Biztos aranyosak lesznek.

Hamar eltelt a nap. Már délután fél 3 van.
Az igazgatónő azt mondta 3-ra menjek le az irodájába.
- Mit csináljunk? - kérdezte Gab és közben az ágyán forgolódott.
- Nem tudom, de nekem lassan mennem kell.
- Jó hogy mondod, még össze kell pakolnom pár dolgot. - ugrott fel az ágyról és miután kinyitotta a szekrényt kutakodni kezdett benne.
- Figyelj csak, lemegyek egyet sétálni. Utána pedig már nem jövök fel.
- Jó-jó. De, azért siess. Hatra jönnek értem.
- Sietek. - mondtam és kiléptem az ajtón.

Lesétáltam a kertbe és gondolkodni kezdtem.
Vajon normálisak lesznek? Szeretni fognak? Van kutyájuk?
Ez az egy hóbortom van, a kutyák. És, talán az éneklés.
Imádok énekelni.
De, visszatérve az új szülőkre, bízom benne hogy rendesek lesznek velem.
Leültem a kert végében lévő kis tó partjára és bámultam, ahogy a nap megcsillogtatja a vizet.
Gyönyörű.
Szinte minden este kijöttem ide és úgy érzem hiányozni fog ez a hely. Hisz, 17 éven keresztül otthonomként szolgált.

Ránéztem a karomon levő órára. 2:57-et mutatott.
Felálltam, leporoltam magam és vissza mentem az épületbe, azon belül pedig az irodába.
A falakon függő képeket néztem. Megtaláltam a kis kori képeimet, amiken Gab-bal vagyok és amin Taylor-ral. Ő egy régi barátunk volt, már régebben elvitték.
Nevettem egy sort magamban és már az iroda ajtaja előtt is voltam.
Bekopogtam és egy halk "szabad" után benyitottam.
Az igazgatónő az íróasztalának dőlve beszélgetett egy számomra idegen férfival és egy nővel.
- Miss Johns. Épp időben jött. Ők itt Scooter Braun és Carin Morris a jövő beli szülei. - mondta és felálltak, majd szembe fordultak velem.
- Várjunk, Scooter Braun? - mutattam a férfire.
- Nahát, tudod ki vagyok kislány? - szekált.
- Hiszen, maga Justin Bieber managere. Szent ég, hát az a gyerek egy Isten.
- Ha gondolod találkozhatsz is vele. És, kérlek tegezz ömm, hogy is hívnak?
- Chloe.
Bólintott és az igazgatónő felé fordult.
- Istenem, aranyos teremtés vagy Chloe. - simította meg a karom Carin.
Rá mosolyogtam és Scooterék felé fordultam.
- Szívem, szerinted? - ölelte át Scoo Carin-t.
- Tökéletes.
- Akkor a papírokat alá is írhatják.
- Rendben.
Amíg Scooter a papírokat intézte én Carin-nel beszélgettem.
- És, mióta vagy itt?
- 17 éve, amióta megszülettem. Anyukám meghalt, amikor megszülettem.
- Sajnálom. Na és apukád?4
- Ő lelépett, mert nem akart egyedül felnevelni. Inkább beadott ide.
- Héé, de gondolj bele, hogy most nem lehetnél a mi gyerekünk és akkor nem ismerhetnéd meg Justin Bieber-t. - mondta ki egy kicsit félve a szavakat.
- Tudom. Apropó Justin, tényleg olyan cuki élőben is?
- Hát, majd meglátod.
- Már nagyon várom. - ugráltam a széken.
- Ennyire szereted?
- Most szívatsz? Ő a példaképem.
- Holnap már találkozhatsz is vele.
- Vagy még ma. - szólt közbe Scoo. - Már ma jössz velünk.
- Áááááááááá, hát ez tök jó. Akkor megyek is és pakolok.
Csak úgy, minden nélkül ott hagytam őket.
Szaladtam-szaladtam, meg sem álltam a 156-os szobáig.
Amint odaértem, feltéptem az ajtót és sikítani kezdtem.
- Áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá.
- Úristen, mi a baj Chloe? - kérdezte kétségbeesve Gabriella.
- Nem fogod elhinni ki lesz az apám és az anyám.
- Ki? Ne csigázz már.
- Scooter Braun és Carin Morris.
- Áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá. - sikított Gab. - Ez most komoly?
- Halálosan. És, még ma elmegyek és találkozok a világ egyetlen Istenével, Justin Bieber-rel. - kiabáltam a szobában.
Szerintem még a szomszédban is hallották, olyan hangzavart csaptunk.
- Ez nagyon király. Ígérd meg hogy egyszer elmehetek hozzátok és találkozhatok vele.
- Megígérem. Ahh, el sem hiszem. Én Chloe Braun és Justin Bieber egy házban.
- Braun? Mi van, már átnevezted magad?
- Háát, csak úgy jött.
- Istenem, de mázlista vagy.
- Nyugi, majd szervezek egy találkozót.
- Köszi, igazi barátnő vagy.
- És, mindig az maradok. Hiányozni fogsz. - borultam a nyakába és szorosan magamhoz öleltem.
- Te is hiányozni fogsz nekem csajszi. Ígérd meg, hogy 2 naponta legalább beszélünk.
- Minden nap, ígérem. - töröltem le egy könnycseppet az arcomról.
- Segítek pakolni. - mondta hirtelen Gabriella.
- Honnan tudtad hogy ezt akartam kérdezni?
- Megérzés.
- Siessünk.


1. Rész. Remélem jó lett. Megdobnátok pár komival???

Szereplő Bemutatás!!!:)

Hellóka. Rég írtam már blogot, de most újra kedvet kaptam. Ezúttal egy JB-s bloggal rukkolok elő, ami kicsit sem lesz unalmas. Tele lesz kalandokkal és persze szerelemmel.
Kíváncsi vagyok a véleményetekre, úgyhogy nyugodtan írjátok le komiban a véleményeteket. Ha jó, ha rossz én elfogom fogadni és ha valakinek van valami ötlete nyugodtan ossza meg velem.
Az első rész este fele várható.


Szereplők:

Chloe Johns:
- 17 éves.
- Árvaházban nőtt fel.
- Az anyukája belehalt a szülésbe.
- Az apukája elköltözött New Jersey-be, miután megtudta hogy a felesége meghalt.
- Nincs testvére.
- Legjobb barátnője Gabriella.

Gabriella Ross:
- 18 éves.
- Árvaházban nevelkedik.
- Legjobb barátnője Chloe.

Justin Bieber:
- 19 éves.
- Gondolom nem nagyon kell bemutatnom.

Scooter Braun:

Nem sokára jelentkezem. Addig is: PUSZI